Augusztus közepén az én drága kisfiam nagyon beteg volt. A kórházi traumán ugyan már túl van, de a feldolgozás még mindig tart. Naponta többször el kell mesélnem a “két kórházat”.
Többször eljátszottuk már az egész eseményt. Elejétől a végéig. Ejátszottuk, hogy mentünk be a kórházba, mikor jött a nővérke, mikor jött a doktorbácsi, doktornéni, mi is az a vizit? Eljátszottuk hogy a LEGO figura szurit kap. Előtte elmondjuk neki, mi fog vele történni.. És hopp, ott a szuri! És akkor sír a LEGO bácsika. Mert fáj neki.. De a fájás majd elmúlik. Vígasztalni kell. Szeretgetni. Megbeszéltük mennyire fura dolog is az a cső ami egy fogason lógó szatyorból jön ki, amiben “víz” van. Ami a felnőttek szerint orvosság. Ettől lehet meggyógyulni kedves LEGO bácsika. A szatyorhoz hozzá tartozik a fehér boxkesztyű, amibe a cső megy bele, és sárga kupak is jár hozzá. És igen, néha leveszik a csövet, ami fáj. Megint fáj. De cserébe a nővérke ad egy narancssárga kupakot. Két kupak!!! Csak a nagyon ügyesek kapnak két ilyen szép színű kupakot! És ez azért jó, mert ki lehet menni sétálni a gurulós fogas nélkül az erkélyre, ahol még nyár van, süt a nap és látni a kertet. És igazából olyan szép a kert. A fák, a levelek, a kopott libikóka.
Csak már olyan jó lenne haza menni…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: