Ahogy már korábban is meséltük, Lajos 2414 karika évben hagyta el Rozit és tűnt el örökre. Mi, akik ott maradtunk bolygónkon, azt hittük, hogy Lajost soha többé nem látjuk már. Elhajózott a mélykék végtelen apró fénypöttyökkel teleszórt univerzumába.
Mi, a többi űruborka 3255,4 karika évben landoltunk a Földön és azóta is itt élünk Magdival és Nándival. A nyár közepén a Balaton parton nyaraltunk Magdiékkal és legjobb barátjával Anettal és kisfiával Bocóval. Este, mikor a szobában épp a gyerekekkel együtt szeretetbuborékok fújását gyakoroltuk, egy nagy csobbanásra lettünk figyelmesek. Kint már sötét volt, csak a telihold sápadt fénye világította meg a kertet. Az ég olyan volt, mint egy kifeszített, apró lyukakkal díszített óriási fekete lepedő. Az apró lyukakon át pedig ragyogott a fény. A csillagok.
Szóval, jött az a nagy csobbanás, mi pedig együtt, kézen fogva odalopóztunk a bejárati ajtóhoz és résnyire kinyitottuk azt. Csoda történt! A verandán lévő pancsoló lavórba egy uborkahajó pottyant. Nem láttunk ehhez hasonlót még soha élőben, csak lerajzolva. Nagyon hasonlított Lajos, az első asztronauta űruborka hajójához. Az izgalom egyre csak fokozódott. Egyszer csak az uborkahajó ajtaja kinyílt és egy, a hibernálástól kókadtan bolyongó Űruborka bukdácsolt ki rajta. És egyszer csak mindannyian felismertük.
– LAJOS!!!!!
Az összes Űruborka kiszaladt az ajtón a verandára, a pancsoló lavór mellé és éljenezve ünnepeltük Lajos felbukkanását. Mindannyian kíváncsiak voltunk vajon ennyi karika alatt Lajos merre járhatott, mit láthatott és kikkel, mikkel találkozhatott, de ez már egy másik történet…
Tudni akarod hogy jutottunk ehhez a történethez? Itt megtudhatod, csak kattints ide!
Űruborkák
